Donner városrész - Kaposvár

látnivalók Kaposváron

Donner városrész - Kaposvár

A városrész a nevét az egykor itt tevékenykedő kocsmárosról, Donner Jánosról kapta. Ez a terület az Ő birtokában volt, majd felosztotta, és a parcellákat eladta. A 19. század folyamán már épültek ide csinosabbnál csinosabb lakóházak. A városrész tekinthető Kaposvár kertvárosának, melyet északról a Kapos-folyó határol.

align=right Az 1814-es Svájci születésű Donner János serfőzőmester 1857-ben vásárolta meg a Kapostól délre eső silány minőségű, bozótos, mocsaras területeket és itt építette fel a városrész második lakóházát, a svájci boronaházak mintájára. A lakóház ma is áll még a Zrínyi utca és a Kálvária utca sarkán, melynek falán emléktábla őrzi a sörfőzőmester emlékét.

A lakóházzal szemben építette fel a sörfőzdéjét, amit mára már lebontottak. A Donner-ház az idők során volt katonai raktár, pékség, lakóház, de Donner nevét megtartotta, jelenleg a donneri könyvtár működik az épületben. Itt alakult meg a donneri asztaltársaság, a tréfáiról, szellemességéről híres Németh Károly városi orvos vezetésével. Ha a kaposváriak jól akartak szórakozni, csak azt mondták: átmegyünk a Donnerhoz, Így maradt rajta a Kaposon túli földeken és a később épülő utcákon a Donner név.

A donneri Sétatér Balázs János festményén
align=left Donner János a Kaposon túli hatalmas földterületét 1863-ban felparcellázta, majd eladta. A városrész fejlődése a XIX. század közepén kezdődött. A városrész jellegzetes lakóházai először a mai Bartók Béla utcában (akkor Sétatér utca) kezdek felépülni és egy-két évtized alatt csinos lakóházakkal lett tele a környék. A viszonylag gyors lakosságnövekedés miatt szükségessé vált egy elemi iskola, így hamarosan felépült a Sétatatéri iskola.

Jelenleg is Kaposvár kellemes kertvárosi negyede ez a városrész, mely az egyik legrégebbi része Kaposvárnak. A második világháborúig Kaposvár is kerületekre volt osztva, Donnerváros ebben az időszakban az V. kerület nevet is viselte, melyet északról a belvárost jelölő I., Nyugatról pedig a cseri VI. kerület határolt. A Donneri könyvtár épületén lévő utcatáblán a mai napig megfigyelhető az V. kerület felirat.
  • 

    Kaposvári látnivalók

    • Nagyboldogasszony Székesegyház - Kaposvár

      Kaposvár
      A Kossuth tér kétségtelenül legimpozánsabb épülete a Nagyboldogasszony Székesegyház. Helyén már 1702-ben is templom ál...

    • Erzsébet Szálló - Kaposvár

      Kaposvár
      A város főtere egykor két neves szállóval is büszkélkedhetett. 1901-ben épült a tér délnyugati részén az Erzsébet Sz...

    • Kossuth Lajos szobor - Kaposvár

      Kaposvár
      A Kossuth tér 2003-ban újult meg. A sajátos hangulatú épületegyüttes méltó "keretet" kapott a díszburkolatokkal, díszes...

    • Csiky Gergely Színház - Kaposvár

      Kaposvár
      1911-ben épült, látványos, szecessziós stílusú épület, Magyar Ede és Stahl József tervei alapján. Körülötte virágo...

    • Városi Fürdő - Kaposvár

      Kaposvár
      A fürdő a város központjától 10-15 percnyire, a Jókai liget mögött, festői, jó levegőjű, tágas környezetben, minteg...

    • Rippl-Rónai Emlékmúzeum - Kaposvár

      Kaposvár
      A Róma Villában lakott Rippl-Rónai József, a magyar festészet kiemelkedő alakja. 1908-ban árverés útján vásárolta meg ...

    • Szentjakabi Bencés Apátság Romkert - Kaposvár

      Kaposvár
      A kaposszentjakabi bencés apátság romja Kaposvár délkeleti határában, a Kapós-völgy mellett, a Zselicség peremén fekszi...

    • Rippl-Rónai Múzeum - Kaposvár

      Kaposvár
      A múzeum a megye egyik legjelentősebb közművelődési intézménye - tudományos műhelye, amely gyűjtő, megőrző és bemut...

    • Ásványmúzeum - Kaposvár

      Kaposvár
      A kiállítás az ásványvilág változatos szín, és formagazdagságát, s a magyarországi lelőhelyek ásványait bővebben i...

    • Művészetek Kincsesháza - Kaposvár

      Kaposvár
      Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a városi muzeális kiállítóhelyek önálló működtetésére,...

    • Bors István - Honty Márta Emlékszoba - Kaposvár

      Kaposvár
      A kortárs magyar művészetben, s különösen Kaposvár és Somogy megye kortárs művészetében meghatározó szerepet betölt...

    • Vaszary Emlékház - Kaposvár

      Kaposvár
      Kaposvár abban a kitüntetett helyzetben van, hogy egyszerre két festőóriásunk szülővárosaként ismerhetjük. Rippl-Rónai...

    • Vaszary Képtár - Kaposvár

      Kaposvár
      1996. január 22-től várja látogatóit a Vaszary Képtár, amelyet Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése az 1990-ben tata...

    • Steiner Gyűjtemény - Kaposvár

      Kaposvár
      "1989-ben megépített műhelyemet szerettem volna fűtéssel ellátni. Rendelkezésemre állt egy régi bontott cserépkályha, a...

    • Somogyi Sportmúzeum - Kaposvár

      Kaposvár
      A Somogyi Sportmúzeum Somogy felnőtt élsportolóit, nagy egyéniségeit, azok relikviáit, számos sportágat bemutató gyűjte...

    • Somogy Kereskedelme Anno... - Kaposvár

      Kaposvár
      Somogy Kereskedelme anno…
      Gombos Gusztávné gyűjteménye a század eleji szatócsboltok berendezéseit és felszerel...

    • Kaposfüredi Galéria és Szoborpark - Kaposvár

      Kaposvár
      A Kaposfüredi Galéria a kortárs hazai és külföldi képzőművészek alkotásait bemutató kiállítóterem.

    • Terrárium - Kaposvár

      Kaposvár
      Az 1990-ben létrehozott terrárium "Vörös Könyves" védett egzotikus állatok, krokodilok és kígyóritkaságok bemutatóhely...

    • Dorottya Hotel - Kaposvár

      Kaposvár
      A Dorottya Hotel 1910-ben épült Baumöhl Leó kaposvári mérnök tervei alapján, szececessziós stílusban.

    • Zárda - Kaposvár

      Kaposvár
      A város egyik legszebb műemléke. A sétálóutca nyugati végénél a Kossuth tér északi részén látható. Jelenleg katolik...

    oldalak: 1 | |
    
     
Település ismertető
  • Kaposvár

    Kaposvár Somogy megye székhelye, a Dél-Dunántúlon, a Kapos folyó két partján, a Somogyi-dombság területén fek...

Szállások Kaposváron



és környékén